HÍREK > 2011 > APERITIF

APERITIF

Minden alapanyag megvan a hazai szakácstársadalom megbecsülését hírnevét öregbítő recepthez. A Magyar Bocuse Akadémia megtisztelő elnöki címét azért fogadtam el, mert bízom abban, hogy az ország szakácsai és séfjei mellénk állnak és valami nagyon jót fogunk kifőzni.

A legrangosabb nemzetközi versenynek számító Bocuse d'Or a bizonyítás lehetőségét hordozza magában. A tehetséges, fiatal versenyzők és a mögöttük egységesen felsorakozó séfek jó eredményre képesek.

A szakma és a társak iránti tiszteletből fakadóan kell megtennünk mindent a sikerért, amely egy-egy névhez kötődik majd, de mindenkinek szól. Mindenkinek, aki a háttérben maradva ajánlja fel segítségét a fiataloknak, tudását a versenyre készülőknek.

Sikerre akarjuk vinni az Akadémia ügyét, és számomra az alapvető sikert a brüsszeli elődöntő első öt helyezésének valamelyikét jelenti, a sikert a lyoni döntőn való részvétel. Remélem, ha ezt az eredményt felmutatjuk, mindenki mellénk áll. És a most különböző fórumokon név nélkül ˝köpködök˝ is elhallgatnak.

Bíró Lajos
a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke

2011.10.07.


Minden anyagunk - kivétel nélkül - szerzői jogvédelem alatt áll.
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia írásos hozzájárulása nélkül bármilyen módon történő illetéktelen felhasználásuk jogellenes!