HÍREK > 2011 > Bocuse d’Or Selction Budapest 2011. május 10.

Bocuse d’Or Selction Budapest 2011. május 10.

A hévízi első kör után a METRO Budaörsi Vevőakadémiáján rendezte meg a Magyar Bocuse d’Or Akadémia a melegkonyhás csúcsgasztronómiai versenyének második elődöntőjét. A legnagyobb presztizsű nemzetközi szakácsverseny hazai válogatóversenyei során dől el, hogy kik szerepelhetnek majd az októberben megrendezésre kerülő Bocuse d’Or Selection Hungary nyolcas döntőjében, kik küzdhetnek majd a 2012-es brüsszeli európai megmérettetésen történő részvétel jogáért.


METRO Vevőakadémia


Akárcsak néhány napja Hévízen, ezúttal a METRO Vevőakadémia is kifogástalan vendéglátónak bizonyult, a versenyző szakemberek kitűnő körülmények között dolgozhattak. A rendezés érdekessége volt ezúttal is, hogy a versenyműveket a szakácsversenyek történetében Magyarországon első ízben a jelen lévő közönség is megkóstolhatta, így az érdeklődők nem csak a látvány alapján alkothattak véleményt az ételekről.


Volenter István (j) és Benedek Barnabás (b)

A budaörsi versenyről Volenter István, a budapesti Mezzo konyhafőnöke és Szabó László, a Sodexo Kft. executive séfje jutott egyenes ágon az októberi fináléba. A zsűri egyöntető véleménye jól megmutatkozott abban is, hogy szinte ugyan azon pontszámokkal értékelte a két nagyszerű versenyzőt.


Szabó László és Deák Ádám

A második elődöntőn a zsűri tagjai kötött köszönthettük Barbara Martinát, a Michelin csillagos olasz étterem, a Trattoria Bibendum tulajdonos-konyhafőnökét aki kizárólag erre az alkalomra érkezett Magyarországra, valamit Kalla Kálmánt, Fausto di Vorát, Varga Károlyt és Kreil Vilmost, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökét.

A versenyművek prezentációját követően a zsűri tagjai elbeszélgettek a versenyzőkkel, akik szabadon beszélhettek a részvétel motivációiról, és jövőbeli terveikről is. Az eredményhirdetés után a zsűri magyar elnöke, Kalla Kálmán szóban is értékelte a versenymunkákat. Ahogy azt már megszokhattuk tőle, ezúttal is a munka, és a tálalás során elkövetett hibákra hívta fel a figyelmet,
kiemelve azt, hogy a nemzetközi szinten remélt eredményességhez az itthon megszokottnál sokkal több munka és sokkal céltudatosabb és rendszeresebb felkészülésen át vezet az út. „Haláttátok a spanyol versenyző felkészüléséről készített ’A csirke, a hal és a királyrák’ című filmet, akkor tudhatjátok, legalább százszor főzte le versenymenüjét Jesus Almagro. Ha ti tízszer lefőzitek a sajátotokat, pontosan tizedannyi az esélyetek arra, hogy eredményesen szerepeljetek majd az európai versenyen.”


Zsűri
Kreil Vilmos, Varga Károly, Kalla Kálmán, Barbara Martina, Fausto di Vora (b-j)

Kreil Vilmos a verseny értékelésekor elmondta, hogy hosszú idő után először találkozott a magyar versenyeken világszínvonalú tálalással, amelyet Szabó László prezentált. „Elképesztően precíz és látványos, több konyhatechnológiát ötvöző, valódi Bocuse d’Or versenymunka”- minősítette. „Volenter István kreációjában pedig olyan ízharmóniát véltem felfedezni, amelyre a
világ bármely pontján lévő 3 Michelin csillagos éttermében is felfigyelnék.

”A Magyar Bocuse d’Or Akadémia ismételten köszönetet mond támogatóinak, valamint a METRO Vevőakadémia valamennyi munkatársának a verseny lebonyolítása során nyújtott önzetlen segítségéért.

További köszönet:

Hévíz Városa – „Az egészség városa, a természet unikuma!”

Spritzzoso – Aperitivo Classico Italiano

La Gioiosa Prosecco

2011.05.16.


Minden anyagunk - kivétel nélkül - szerzői jogvédelem alatt áll.
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia írásos hozzájárulása nélkül bármilyen módon történő illetéktelen felhasználásuk jogellenes!